Látjuk a tényeket, egy nemzet, saját erejéből fölépít egy birodalmat, melyek hajói messze földön levő országokkal kereskednek, melynek hadserege legyőzhetetlen. A nép erős, öntudatos, és ismeri saját értékeit. Miért félne egy pár mocskos, titkolózó idegentől, akik ismeretlen helyekről beszivárogtak, és akik olyan szerényen laknak a városban, hogy úgy tűnik, mindig is ott éltek. Ezek az idegenek minden olyan munka végzésére hajlandók, melyeket a helyiek saját szintjük alattinak tartanak. Az idegenek leánykereskedelmet folytatnak, játékbarlangokat nyitnak, lopott ruhákat adnak tovább, pénzt kölcsönöznek, nyilvánosházakat rendeznek be, melyekben minden szexuális perverziót ki lehet élni, és bérgyilkosságokat vállalnak el.

Rövid időn belül az idegenek tudják a nép vezetőinek minden titkát, és hatalmuk van ezek fölött. Az idegenek közössége gyorsan gyarapszik, és hamarosan a valaha egészséges nemzet gyámoltalanná válik, mert eredeti értékeik, az erő, bátorság és becsület, melyek nagyokká tették őket, haszontalanok az újonnan jöttekkel szemben. A gazda nem érti a parazitát, amely olyan, mint egy másik égitestről jött lény, mert mások a céljaik, és nem válaszolnak azokra az ingerekre, melyekre a gazdanép válaszol. Idegrendszerük is másfélének tűnik. Ahogy növekszik a veszélyes hatás, a hadsereg erkölcsi válságba jut, a helyi vezetőket kivégzik, vagy elmenekülnek, és a nemzet vagyona apránként átmegy az idegenek kezébe. Az embereknek semmijük sem marad, különösen semmi önbecsülésük. A gazdanép tagjainak nem szabad megőrizniük önbecsülésüket vagy magánéletüket, ahogy a parazita átveszi az irányítást. A gazda látja, hogy hiteleit zsidó bankárok adják, gyerekeit zsidó tanárok tanítják, kormányát zsidó tisztviselők irányítják, akiket tanácsadóknak vagy konzultánsoknak is hívnak, és noha nem választott képviselők, mégis fontos elhatározásokat ültethetnek át a gyakorlatba. A vallásukhoz fordulnak megnyugtatásért, és azt látják, hogy zsidó kikeresztelkedettek, akik megfelelő pénzbeli ajándékok révén léptek be a felekezeti hivatalokba, addig szaporodtak, míg megváltoztatták a vallási hitet, és oda is bevitték a parazita zsidók kapaszkodó kampóit. Mi maradt meg a nemzsidó gazdának? A látszólag elkerülhetetlen végzet, hogy lassan meghal, mert kiszívták vérét, és csak aztán hagyják ott a paraziták, hogy más gazdát keressenek.

Egy nap egy ellenséges nép hajói jelennek meg a kikötőben. Bizonyos garanciák fejében a paraziták szívesen fogadják őket. A gazdanép nem áll ellent, a birodalom elvész.

A történelemben a zsidót a nemzsidó gazda szaporodó szervei köré csavarodva találjuk, mint a vadszőlőt, mely lassan fojtogatja az egészséges fát. A zsidó mindig kerítő, pornográfiaterjesztő, a prostitúció mestere, a szexuális perverziók apostola, a meglévő nemi szabályok és tiltások ellensége volt a nemzsidó közösségben.

A zsidó jelrendszere teljesen más: olyan jelrendszer, mely tagad minden más jelrendszert. Megegyezik valakivel, hogy kifizet egy bizonyos árat, és később csak a felét fizeti ki; hamis tanúkkal és igazolásokkal dolgozik a bíróság előtt, fizetett hamis tanúkkal, megvesztegetett bírákkal, és így szerzi meg a nemzsidók javait. Míg a nemzsidó dolgozik, elcsábítja feleségüket, így szégyeníti meg őket, háború idején pedig nem szolgál a hadseregben, és otthon bomlasztja a polgári életet. A legnagyobb veszély idején üzletel az ellenséggel és becsapja a nemzetet.

A mondai idők:

Mózes, egy egyiptomi zabigyerek, renegát gyilkos pap, a közel-kelet cigányaihoz, a habirukhoz szökik. A habiruk a Termékeny félholdon, azaz a folyamköz, a mai Irak, és a Nílus, azaz a mai Egyiptom között nomadizáltak és fosztogattak, mint ahogy az Eblai kőtáblák tanúsítják. Éhínség idején a Nílus deltájába húzódtak, amit Gósem földjének neveztek. Innen vonultak ki Mózes vezetésével, miután kölcsönkérték az Egyiptomiak arany és ezüst menüit, hogy majd visszahozzák. Menet közben Mózes átvette az ifjúság nevelését, miszerint egyetlen felsőbbrendű lény van Jehova, akik nekik adta kezdetnek Kánaán földjét, majd az egész világot. Jehova kiválasztott népe a zsidó, a többi ember nem is ember, hanem állat, akik azért vannak, hogy a zsidóknak szolgáljanak. Mózes, mint ex-pap ismerte a puskaport, így egy kis tűzijátékkal meg tudta idézni Jehovát, illetve a földbe tudta robbantani a politikai ellenfeleit. Csak hogy Mózes nem ismerte azt a nomád hagyományt, hogy új földre régi vezető nem mehet be, így a határon a zsidók agyonverték.

És a hogy lehetett:

A valóságban a zsidó törzsek a közel-kelet cigányai voltak, akik a termékeny félholdon nomadizáltak, és fosztogattak a folyamköz, és Egyiptom között.

Hogy Egyiptomban jártak arra bizonyíték a Mózes hagyomány.

Mikor szárazság volt nomád törzsek gyakran letelepedtek ideiglenesen a Nílus deltájában, amit Gósem földjének hívtak. Az hogy a Nílus vörösre változik, az nem a vértől van, hanem áradáskor a termékeny iszaptól van, és hogy nem átok, hanem áldás azt már nem fogták fel. Ekkor történt egy fontos esemény, hogy egy renegát gyilkos egyiptomi pap a habirukhoz szökött. Hogy Mózes egyiptomi volt, arra utal a neve, ami egyiptomi nyelven fiút jelent. Mint a fáraók esetében Ré-mosze, Ré /napisten/ fia, görögösen Ramszesz. Tothmosze, stb. Hogy pap volt, arra a vízből kimentés legendája utal. Ha egy magas rangú egyiptomi nőnek házasságon kívül született gyereke és rajtakapták akkor megölték. De ha lebukás nélkül megszülte, akkor kosárba rakta, és a Nílusba úsztatták, ahol a nő véletlenül megtalálta, akkor adoptálhatta. Az ilyen gyereket általában papnak adták. Ilyen gyerek volt Imhotep a híres orvos, az első piramis építője. Továbbá az egyiptomiak valójában egyistenhívők voltak, az egyes állatalakos istenségek az egyetlen isten egy-egy tulajdonságának személyesítették meg. Mint pl.: Vágó István, aki műsorvezető, férj, apa, reklámarc stb., s mégis csak egy Vágó István van. Az egyiptomi papok nagyon komoly vallási, orvosi és természettudományi képzést kaptak, így ismerték és használták a puskaport. Így Mózes, amikor beállt a habirukhoz, akkor kinyilvánította, hogy csak egyetlen felsőbbrendű lény van, s úgy hívják, hogy Jehova, és annak kiválasztott népe a zsidók. Valószínűleg összevonta a harcias sivatagi viharistent, Já-t és a termékenységi istennőt Heva-t, azaz Évát, és így lett Jehova. Jehova jelenlétét puskaporral demonstrálta a Siani hegyen, illetve az ellenzékét, mint pl.: Koré-t és családját robbantotta bele a sivatagba, illetve az aranyborjú hívőket ölte meg. Továbbá Jehova nevében a népnek ígérte Kánaán földjét. Azért Kánaánt, mert a Sinai félszigetet az egyiptomiak birtokolták annak gazdag rézbányái miatt, tőlük elég nehéz lett volna elvenni, illetve a folyamközben is mindig erős birodalmak voltak. Kánaánban pedig kis városállamocskák voltak, kivéve a tengerpartot, mert ott erős filiszteus városok voltak. És mint ahogy Lenin mondta,” Adjátok ide egy nemzedék ifjúságát, és én megváltoztatom a világot”. Mózes is átnevelte a habirukat zsidókká a törvényeivel. Melynek lényege, csak a zsidók emberek, a többi az gój, azaz mocsok trágya stb. Keveredni velük szigorúan tilos. És létrehozta a papi kasztot, ami hogy a népet kordában tartsa. Csak azzal a nomád hagyománnyal nem számolt, hogy új területre új vezetővel költöznek be, a régit a régi határán agyonverik. Úgy látszik, hogy a családját is kivégezték, félve a későbbi bosszútól, mert nincs róluk többé szó.

Eblai ékírásos agyagtáblák:

Ebla mint városállam, az i.e.: 3000-i.e.: 2000 között virágzott. Romjai a mai Aleppótól délre Tell Mardih dombján találhatók. A települést Paolo Matthiae régész kezdte el feltárni 1963-ban, és 1977-ig a királyi palota romjai között 14500 sumér ékírással eblai nyelven írt égetett agyagtáblát találtak. És az egyik tábla arról tudósít, hogy a Benjámita törzs a környéken fosztogat.

Mésa sztélé:

Moáb királyának győzelmi felirata, melyben leírja, hogy felszabadította Moábot Dávid házának uralma alól. Jahacot, ahol a zsidó király a háború alatt élt, Mésa 200 emberrel foglalta el.

Tel Dan sztélé:

1993-ban találták, Dán városában. Házáél szír uralkodó készíttette győzelmi oszlopnak, melyen szerepel, hogy legyőzte Jórámot, Izraelnek királyát, és Áháziját Dávid házából származó uralkodót, azaz Júdea királyát.

Vagyis a sztélé külön említi meg Izraelt, és Júdeát.

Merenptah sztélé i.e.:1213–1203):

Merenptah líbiaiak elleni hadjáratáról készült, és a 318 cm magas és 163 cm széles felirat utolsó sorában futólag megemlíti Izraelt is. Júdeát nem. Izraelt is népként, nem pedig országként nevezi meg, nem úgy, mint a többi kánaánita városállamot, azaz az izraelitáknak még állandó településük sem volt.

És ezek alapján Michael G. Hasel, a Southern Adventist University régészeti intézetének igazgatója szerint Izrael az i. e. 13. század végén már jelentős politikai erőt jelentett.

És ennyi.

A római korig csak ennyi külső adat van a zsidókról, és az ő hatalmas birodalmukról.

Azaz:

Az egyiptomiak szerint Kánaánban élnek izraeliek, akiknek nincs városuk. Északon a mai Szíria területén van a Benjámita törzs és fosztogat. Majd tudósítás Házáél uralkodótól, hogy legyőzte mind Júdea, mind pedig Izrael királyát. Később a moábita király győzi le Dávid leszármazottját 200 emberrel.

Vagyis:

Kánaán területén letelepedtek olyan habirú törzsek, amelyek Egyiptom és a folyamköz között nomadizáltak, illetve fosztogattak. Ezek a törzsek a két fő kereskedelmi útvonal közötti vízszegény területen a Holt tengertől balra vegetáltak, Jeruzsálemet, ami valószínűleg egy kis falu lehetett, a római korig külső források nem is említik. A Holt tenger túloldalán a Moabiták laktak, akik jelentős réz bányászatot folytattak, itt haladt el a Királyok útja is, amelyen a Folyam közbe, és Egyiptomba vitték a rezet. A másik kereskedelmi út a tengerparton vezetett, ahol gazdag, csatornázott filiszteus városállamok voltak. Tőlük tanulták el a zsidók a vasművességet. A fosztogató zsidók ellen büntető hadjáratokat vezettek, mint a Mésa sztélé is tanúsítja. Valószínűleg Dávid létezett, hisz dinasztiát alapított. És az is fontos, hogy a források külön emlegetik Júdeát, és Izraelt, úgy hogy két különböző kultúrájú nép lehetett. A Tóra szerint is Salamon halála után külön is váltak.

És a kiválasztott népről csak saját hagyományaiból tudunk.

I.e.: 586 Újbabilonai birodalom, hatalma alá kerülnek, ami valószínűleg igaz, mert a Babiloniak Egyiptomot is elfoglalták, a zsidók pedig útba estek. Úgy hogy könnyen deportálhatták is őket. És valószínűleg itt alakult ki a zsidó nép, mert a papok, hogy egyben tartsák a népet, a Jahve hitet erősítették a népben, miszerint Jahve az egyetlen felsőbbrendű lény, és a zsidók az ő kiválasztott népe, és a zsidó papok az egyetlen közvetítők Jahve és a nép között. És most azért éri őket ez a csapás, mert más felsőbbrendű lényeket is tiszteltek, továbbá mert keveredtek a többi néppel. És a papok megígérik a világuralmat a népnek, és a többi nép szolgaságát, ha kitartanak hitük mellett. Továbbá itt állítják össze a Tóra egy részét, átvéve a sumér teremtés mondát, a vízözön legendáját, és a naptárat, illetve Babilon gyalázása. Ami még fontos elem, a zsidók itt kerültek bele egy nagyobb állam apparátusába, valószínűleg, mint adószedők. Amivel együtt járt az uzsorázás, befolyással való üzérkedés, saját fajtársaik kulcspozícióba való ültetése. Illetve eltanulják a kereskedést, ami könnyebb megélhetést biztosít, mint a félsivatagos területen való legeltetés.

I.e.:538 Perzsák elfoglalják Babilont, és hazaengedik a zsidókat. Egyesek szerint a zsidók nyitották ki a kapukat titokban, s Kürosz hálából ezért engedte őket haza.

I.e.: 450 Hérodotosz történelem atyjának kora. Beutazta az akkori ismert világot, Egyiptomot, kis-Ázsiát, Perzsiát, a görög szigeteket, a Fekete tenger vidékét, Dél-Itáliát, és még sem hallott a zsidókról. Vagyis a kiválasztottak még mindig jelentéktelen nép volt.

I.e.:332 Makedónok elfoglalják Jeruzsálemet, a zsidók bekerülnek a mediterrán világba, zsidó kereskedők telepednek meg Egyiptomban, Alexandriában is. Nagy Sándort hadjárataiba tudósok, térképészek is elkísérték, a perzsák után elfoglalta Egyiptomot is. Útja a Közel-Keleten vezetett, még sem írtak a zsidókról.

I.e.: 164 Juda Makkabeus a görög szeleukidáktól visszafoglalja Jeruzsálemet. És a Hasmoneus dinasztia kerül hatalomra. A zsidó papok nem fogadják el őket, mivel nem Dávid házából származnak, hanem Salamon főpapjától, Szadduceustól. Így kitör a hatalmi harc, a szadduceusok, a vagyonos, görög műveltséggel rendelkező kereskedő réteg, amely elfogadja a többi nép vallását is, és a bigott Jehova papság között, a mely a többi vallás kipusztítására törekszik.

I.e.: 63 Antipas behívja a rómaiakat, Pompeius elfoglalja Jeruzsálemet, de a szentélyt érintetlenül hagyja.

I.e.:59 Flaccus per: Kr. e. 59-ben Rómában vádat emeltek zsarolás címén Asia provincia volt helytartója, L. Valerius Flaccus ellen, aki három évvel korábban tevékenykedett ebben a kis-ázsiai tartományban. A kortársaknak is feltűnt: ugyanis a szokásosnál jóval több volt a Flaccus ellen föllépő tanúk száma, ami vagy azt bizonyíthatja, hogy a helytartó sok visszaélést követett el és nyilvánvaló volt bűnössége, vagy pedig azt, hogy az ellenfelek jól megszervezték a pert. Szokás volt, hogy a zsidók évenként aranyat küldjenek a jeruzsálemi templomnak, s ezt az ún. „szent arany”-at mind Itáliából, mind az összes római tartományból el is szállították.
Flaccus azonban helytartósága idején (Kr. e. 62) megtiltotta az aranykivitelt, s ez megfelelt a rendelkezéseknek, mert több ilyen értelmű szenátusi határozat is született már, köztük épp Cicero consulsága alatt, vagyis Kr. e. 63-ban. Flaccus magatartása tehát elismerést érdemel, mert szembeszállt „a barbár vallás”-sal, méghozzá államérdekből véve semmibe a zsidókat.

Laelius, a vádló azonban elmarasztalta Flaccust ezért a cselekedetéért, szembeállítva vele Pompeiust, aki, bár elfoglalta Jeruzsálemet, de az ottani szentélyhez nem nyúlt. Cicero, Flaccus védője szerint ez a hivatkozás nem helyénvaló. Szerinte Pompeius csak a római vádaskodásoktól félve járt el ilyen mértéktartóan, s ebben nem a zsidók, mint ellenséges nép vallásának tiszteletben tartása akadályozta őt.
Egyébként is – mondta Cicero – maga Flaccus semmiféle bűnt, sikkasztást nem követett el, hiszen az arany elkobzását nyilvánosan, feddhetetlen hivatalos személyek révén végeztette el Kis-Ázsia városaiban: Apameában, Laodiceában, Adramyttiumban és Pergamumban. A gondosan lemért aranyat azután leltárba vették, és beszolgáltatták a kincstárnak. Nincs szó tehát eltulajdonításról. Az ellenfelek – ti. Flaccus ellenfelei – inkább a tömeg hangulatát igyekeznek megdolgozni, mivel Rómában nagyszámú, összetartó zsidóság él, amely demonstrációkat szervez a köznép tüntetéseinek megszokott színhelyén, az Aurelius-féle lépcsőknél. A zsidóknak nagy a befolyása a politikai gyűléseken. A Flaccus-per alkalmával például, mint valami koszorú veszik körül a bíróságot, úgy hogy a vád képviselői nem is az esküdtekhez, hanem hozzájuk intézik szavaikat.
"Halkan! Halkan! Azt akarom, hogy csak a bírók hallják amit mondok. A zsidók már nagy nehézségeket okoztak nekem, mint ahogy másoknak is. Nem kívánok nekik további szívességeket tenni." (Védőbeszéd Flaccus védelmében).

Egy más alkalommal Cicero ezt írta:
"A zsidók egy sötét és visszataszító erő részei. Tudjuk, hogy klikkjük számos tagból áll, hogy mennyire összetartanak és szövetségeik milyen hatalommal bírnak. Csirkefogók és gazemberek népe."

Azaz: Erre az időre a zsidóknak akkora gazdasági és politikai befolyásuk volt, hogy Cicero, aki többször volt konzul, sőt, aki ki merte végeztetni bírósági ítélet nélkül a Catalina-féle /Catilina, az uzsorások jóvoltából nagyúri, léha és züllött életet élt - úgyhogy sikerült egymillió sestertius adósságot csinálnia -, ettől akar szabadulni, ezért akarta a hatalmat/ összeesküvés résztvevőit, még ő is csak halkan meri bírálni a zsidókat.

Egy másik perében is zsidózott Cicero, mégpedig a Verres elleni perben. Egy Caecilius nevű felszabadított rabszolga, akiről úgy tudta mindenki, hogy zsidó hitre tért át, a szicíliaiak helyett maga akart tanúskodni Verres ellen, mire Cicero így szólt hozzá: – Mi köze van egy zsidónak az ártányhoz? (Latinul ugyanis a herélt disznót verres-nek nevezik.

Vagyis ebben a korban a zsidó vallás térítő jellegű volt, még rabszolgákat is térítettek. Csak hogy ez nem volt jó, mert ha mindenki zsidó lesz, akkor ki fog szolgálni, ha az egész világ az uralmuk alatt lesz. Továbbá volt még egy nagy probléma. A zsidóság betagozódott a mediterrániumi Római birodalomba, ott hiába mondták, hogy csak egyetlen felsőbbrendű lény van, akit Jehovának hívnak, és a zsidók a kiválasztott népe. A görögöknek, rómaiaknak, trákoknak, briteknek, pannonoknak, egyiptomiaknak stb., meg volt a saját vallásuk, amiben nem szerepelt az, hogy a zsidók a kiválasztottak. Ezért kellett egy vallás, amiben Jehova a felsőbbrendű lény, a zsidók a kiválasztottak, de a felvettek megtartják a nemzetiségüket.

És ekkor:

I.u.: 30 körül feltűnt Jeruzsálemben egy galileai tanító, akit latinosan Jézusnak hívtak. Galilea csak Dávid és Salamon uralkodása alatt volt Júdea fennhatósága alatt. Sokszor még Izrael része sem volt. Izraelt abban az időben Számáriának hívták, Galilea pedig külön római tartomány volt. Hérodotosz írta, hogy a szkíták 28 évre elfoglalták Ázsiát, és sokan telepedtek le ott. Galileában mind a napig láthatók Scythapolis, magyarul szkítaváros romjai. Hogy Galileában is elfogadták a zsidó Tórát, az a folyamatos zsidó propagandanyomásnak volt köszönhető. Jézus a szeretetről beszélt, a zsidó gyűlöletvallással ellentétben. Étet útja megfelelt a hagyományos meghaló-feltámadó misztérium vallás szimbolikájának /Mithras, Attis, ami egyúttal a napot és a természet jelképezi. Születés téli napfordulókor, feltámadás húsvétkor a természet újjászületésekor, stb.

Csak a tisztánlátás végett: Abban az időben három különböző nép élt három területen, azaz a zsidók Júdeában, Jeruzsálem fővárossal, Izraeliek Szamaria fővárossal, az izraelieket fővárosuk után nevezték szamaritánusoknak is, és a galileaiak a galileai tó körül olyan városokkal mint Nazareth, vagy Scythopolis. Azaz a galileaiak és az izraeliek sosem voltak zsidók. Vagyis a legnagyobb pofátlanság a zsidóktól, hogy sikkasztott országukat Izraelnek nevezik.

Jézus tanításának nagy sikere volt azon zsidók körében, akik békében akartak élni a többi néppel, és a birodalommal. Jézus halála után, tanítványainak többsége keletre távozott, a Pártus birodalomba. De római területen egyre több keresztény gyülekezet alakult, elsősorban zsidókból, akik nem fogadták el a farizeus rabbi felügyeletét. Megkezdődött a keresztények üldözése, az egyik vezetőt Tarsusi Saulnak hívták. Saul éppen a Damaszkusz felé haladt, hogy az ottani keresztényeket visszatérítse, amikor megvilágosodott. Miszerint nem eltörölni kell a mozgalmat, hanem az élére állni és így arra téríteni amerre akarja. Először Jeruzsálemben akarta átvenni a vezetést, de ott Jakab, Jézus testvére volt a vezető. A feldühödött keresztények majdnem meglincselték, a római katonáknak kellett kimenteniük, ami valószínűsíti, hogy római ügynök is volt. Így a kis-ázsiai városokban térített, ahol a gyülekezetek élére a pénztárosok kerültek, akiket püspököknek neveztek, a vének tanácsa helyett. Így létrejött egy új vallás, amelynek Jehova a felsőbbrendű lénye, zsidók a kiválasztott népe, mindenféle nemzetiségű egyén tagja lehet, minden településen van szervezete, amelyeket egy személy, a püspök irányít, és a püspökök időnként összegyűltek megtárgyalni a további stratégiát. Miszerint hogyan szorítsák ki a többi vallást, melyek legyenek az elfogadott szent könyvek, stb. És a legfontosabb tiltotta az uzsorát, így kiiktatta a nem zsidó versenytársakat a banki szektorban.

Csakhogy a zsidók nem számítottak ekkora sikerre, pláne nem hogy annyi sok zsidó fog áttérni. A zsidóknál, ha a gyerekük egy nemzsidóhoz megy hozzá, akkor kitagadja, és gyászszertartást rendez neki, mintha meghalt volna. Az hogy annyi zsidó hagyta ott a vallását a kereszténység miatt, az a többiben mérhetetlen gyűlöletet és bosszúvágyat ébresztett. Így lett vallási kötelesség a keresztényeknek való ártás, illetve azok irtása.

I. u.: 38. Pogrom Alexandriában. A zsidókra kereskedelmi riválisként is tekintő görögök azt követelték a római helytartótól, Flaccustól, hogy utasítsa a zsidókat: állítsák fel Caligula császár szobrát templomaikban. A ravasz görög lépés mind Flaccust, mind a zsidókat csapdába csalta. Flaccus tudta, hogy a helyzet konfliktusokhoz fog vezetni, ami neki csak bajt jelentett. Ugyanakkor nem utasíthatja el a „kérést”, hiszen azzal császárát sérti meg. A zsidóknak vallásuk nem engedte meg a bálványimádását, a római uralkodó szobrának tisztelete pedig ezt jelentette volna. Az utasítás megtagadása viszont lázadásnak minősült. A zsidók ellenszegültek a parancsnak, ekkor elszabadult a pokol. A görög és egyiptomi tömeg rájuk támadt, általános fosztogatás és hajtóvadászat indult: sok zsidót agyonvertek, élve elégettek, halálra köveztek. Lakásaikat, üzleteiket kifosztották, szentélyeiket feldúlták. A túlélőket a helytartó beleegyezésével a város legegészségtelenebb, mocsaras részére zárták, ezzel létrehozva a történelem első zsidó gettóját. Az elzárt területen hamar éhingség tört ki, de aki elhagyta a gettót, az halálfia volt. A császárnak nem állt érdekében, hogy birodalma egyik legnagyobb városában háborús állapotok uralkodjanak, ezért mikor tudomást szerzett a történtekről, elfogatta Flaccust és kihozatta a zsidókat a lezárt városrészből. Utóda, Claudius aztán teljes elégtételt adott az áldozatoknak, a főbűnösöket kivégezték, a zsidók jogait helyreállították.

I.u.: 65-ben Iudaea provincia lakossága fellázadt az önkényeskedő római helytartó ellen, és nem csak a helyi procurator, de még a segítségére siető syriai proconsul hadseregét is legyőzte. Nero a kegyvesztettség peremén táncoló Vespasianust nevezte ki a térség hét legiója élére, mivel az idős senatortól feltehetően nem várt ellenséges fellépést. 67-ben kinevezték Judaea helytartójának azzal, hogy verje le azt a felkelést, amit a zsidók az első római háborúnak neveztek. 68 közepén engedelmességre kényszeríttette a tartományt Jeruzsálem és néhány félreeső erőd kivételével. Jeruzsálem ostromakor szökött ki hozzá Yochanan ben Zaccai zsidó rabbi egy koporsóban az ostromlott Jeruzsálemből, aki azt jósolta Vespasianusnak, hogy ő lesz a római császár. Erre a hadvezér teljesítette néhány kívánságát, miszerint vallási iskolát alapíthat Jamniában, megkíméli Rabban Gamliel, és utódai életét, mert ők Dávid leszármazottjai. Vespasianus császársága idején Rómában már 8000 zsidó élt saját kerületben. Jeruzsálem elfoglalása után a birodalom fellendült, mivel volt elég nemesfém pénz veréséhez, és így fellendült a gazdaság. Jellemző a zsidókra, hogy ellenségeik kegyeit is keresik, hogy ha az győz, akkor újra jó pozícióba kerüljenek. És persze a zsidó nőket is felhasználták, mivel Titus Vespasianus még keleten ismerte meg a zsidó Berenikét, II. Agrippa klienskirály testvérét, aki a szeretője lett, és 75-ben csatlakozott hozzá Rómában. Kapcsolatuk, bár nyilvánosan együtt éltek – talán Marcus Antonius és Kleopátra példáján okulva – sosem vált hivatalossá, sőt 79-ben trónra lépve menesztette Berenikét Rómából.

64. július 18-áról 19-re virradó éjjel Róma nagy része kigyulladt, bűnbaknak a keresztényeket tették meg. Néró felesége Poppea zsidó vallású, és kegyelt színésze Alitrus pedig zsidó volt. Ekkor ölték meg Szent Pétert is, Szent Pál, a néhai Saul konkurensét.

I.u.:70 Jamnaiban Yochanan ben Zaccai rabbi újra alakítja a Sahedrint, és vallási reformokat vezet be. A sadduceus vonalat végképp kiirtják és összegyűjtötték a Mishnát, azaz a szóbeli tanításokat, ami a Talmud alapját képezte.

115. éve Kürenaika történelmének leggyászosabb esztendeje. A lázadók fölégették a templomokat, földig rombolták a várost, féktelen vadsággal és elkeseredett dühvel pusztították az embereket, állatokat, értékes tárgyakat és alkotásokat, irtózatos kegyetlenséggel bántak el igazi vagy vélt ellenfeleikkel, úgyhogy az ország úgyszólván egyetlen rom volt, egyetlen hullahegy, az áldozatok száma több mint 200 000. Cassius Dio szerint bizonyos András nevű fanatikus zsidó volt a lázadás vezére. A lázadás villámgyorsan elharapódzott az egész országban, átcsapott Egyiptomra, Ciprusra és Kisázsia nyugati partjaira is.

132-135 A Bar Kohba-lázadás a zsidók második felkelése volt a Római Birodalom ellen (132–135). Bar Kohba vezette. Akiba ben Joszef javasolta a Sanhendrinnek a kitörő felkelés támogatását, amelynek vezetésére Simon Bar Kohbát választotta ki, akit a Számok könyve 24.17 („Csillag tűnik fel Jákob (törzséből), jogar sarjad Izraelből”) alapján a messiásnak tartott (Bar Kohba arámiul azt jelenti, hogy „egy csillag fia”, Koba volt Sztálin mozgalmi neve is). A vezetők gondosan tervezték a második felkelést, hogy elkerüljék a hatvan évvel korábbi elsőt tönkretevő hibákat. A felkelés kitörése meglepetésként érte a rómaiakat. Hadrianus hazarendelte Britanniából Sextus Julius Severust, csapatokat mozgósítottak még a Duna vidékéről is. A bevetett hadsereg mérete és a veszteségek is jóval meghaladták a hatvan évvel korábbiakat, amikor Titus állt a rómaiak élén. A zsidók végül 3 évig tudtak ellenállni. A felkelést 135 nyarán brutálisan leverték, Bar Kohbát és embereit elfogták és megölték. Ekkor szakadt el véglegesen a kereszténység a talmudi vonaltól, hiszen náluk csak Jézus lehetett a messiás. Sok zsidó a Pártus birodalomba menekült. Az addig erős állam alig 80 év alatt megbukott.

Diocletianus császár i. sz. 301-ben kiadott rendeletének

Ki ne ismerné azt a hazaáruló becstelenséget, amellyel ezek az uzsorások és árdrágítók nyomon követik katonáinkat faluról falura, városról városra (ha csapatainkat államérdekből áthelyezik), s még útközben is négyszeres-nyolcszoros árakkal uzsorázzák ki. Néha a katona egész hadikeresetét, zsákmányrészét, végkielégítését, zsoldját, kitüntetéseit, mindenét elveszti az ilyen uzsorások üzelmei miatt.

Annyi mindenesetre első szempillantásra megállapítható, hogy kibocsátásának oka a pénzromlás, tehát a későbbi korokban is oly jól ismert infláció. A római pénz, a denarius, ebben az időben már nem ezüst, hanem réz. Viszont arany- és ezüstpénz ekkor már nincs forgalomban; arany- és ezüstpénzt csak súly szerint adnak és fogadnak el, az egyetlen forgalmi pénz a denarius. Valamikor a denarius tiszta ezüst volt; Nero óta (54-68) 5-10 százalék vörösrézzel keverték; Hadrianus óta (117-138) 20 % begin_of_the_skype_highlighting, (117-138) 20end_of_the_skype_highlighting százalék, Marcus Aurelius óta (161-180) 30% begin_of_the_skype_highlighting , (161-180) 30%end_of_the_skype_highlighting százalék, Septimius Severus óta pedig (193-211) 50-60 százalék vörösréz került bele. A devalváció oly rohamosan haladt, hogy Diocletianus korában, tehát a rendelet kiadása idején, már mindössze 5 százalék volt a denarius ezüsttartalma. Az értékevesztett pénz lassanként kikerült a forgalomból, és hamarosan az áru lett az egyetlen érték. Ezt a helyzetet az állam maga is szentesítette, amikor az adókat már csak terményekben fogadta el polgáraitól. Az ekképpen befolyó állami "jövedelmek" tárolására raktárak voltak szükségesek: tudjuk, hogy ilyen raktárak már a III. század közepén is voltak, bár ekkor még inkább csak a hadsereg ellátását szolgálták; most, a IV. század elején már az egész állami gazdálkodás letért a pénzalapról, és valóságos terménygazdálkodássá vált. Ebben az időben magában Rómában 291 állami raktár működött, s ezekben nemcsak gabonát, bort, olajat s egyéb élelmiszereket, hanem minden mezőgazdasági és ipari cikket tároltak. A polgárok terményekben teljesítették befizetéseiket, és az állami tisztviselők terményekben kapták meg illetményeiket. A raktárakban kötelező volt a pontos könyvvezetés; Diocletianus árjegyzéke volt az igazi kulcsa a raktárakból történő kiutalásoknak. Azaz a zsidók annyira kiuzsorázták a birodalmat, hogy eltűnt a pénzveréshez szükséges arany és ezüst.

313-ban kiadott milánói ediktumról (amely a Római Birodalomban elsőként tette törvényessé a keresztény vallást) 325-ben tartott első nikaiai zsinatrólcélja az volt, hogy rendet tegyen több, a korai kereszténységet zavaró tankérdésben (arianizmus, kvatrodecimanizmus). 321. március 7-én a vasárnapot rendelte a heti pihenőnapnak (CJ 3.12.2). A pápának adományozta a lateráni palotát, elrendelte a Születés temploma, a Szent Péter-bazilika, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika, az Hagia Szophia, a mai Basilica di San Lorenzo fuori le Mura, a Szent Sír Temploma és a Szent Apostolok Temploma építését.

320 Háború Konstantin és Licinus között, az ürügy, hogy Licinus keresztény üldözésbe kezdett, valóságban az egyeduralom volt az ok. Licinus serege nagyobb volt, gót ráadásul gót segédcsapatokkal volt megerősítve. Konstantin serege többségében keresztény vallási fanatikusból állt.

Konstantin több megszorítással is nehezítette a zsidók életét: nem volt szabad keresztény rabszolgákat tartaniuk vagy körülmetélni a rabszolgáikat. A keresztényeknek tilos volt áttérniük a zsidó hitre.

356. február 19. II. Constans (Constantinus fia) keresztény császár elrendeli a Római Birodalom valamennyi pogány templomának bezárását, és halálbüntetéssel fenyegeti mindazokat, akik „bálványokat” imádnak (vagyis a politeistákat, akik az ősi istenszobrokat imádták). Ettől kezdve – Julianus császár rövid uralkodását leszámítva – majdnem másfél ezer éven át folyamatosan üldözték az ősi kultuszok és a más vallások követőit, valamint a szabadgondolkodókat. Constantinus császár hatalomra kerülése idején a keresztények a birodalom lakosságának alig két százalékát (viszont az itáliai és keleti városi plebs 20-30 százalékát) képviselték. Korábban a keresztényeket nem azért üldözték, mert valami nem elfogadott dolgot imádtak, hanem agresszív és fanatikus viselkedésük, a pluralizmus iránti elutasító magatartásuk, mások évszázados kultuszai és szokásai iránti tiszteletlenségük és a toleráns állam elleni lázadásuk miatt.

Theodosius császár 380 februárjában a kereszténységet a Római Birodalom hivatalos vallásává tette.

S egyszerre - ily csodát ugyan ki látott? -
Megindulnak fák, bokrok és kövek.
Halk zokogás kél; elhaló sirámot
Kinos nyöszörgés, jajgatás követ.
Velőt rázó, mély sóhajok keringnek,
Sirás hangzik fel, csukló, szakgatott.
De kétségb'esve túlzokogja mindet:
»Meghalt a nagy Pán! A nagy Pán halott!«

»Némán hever hétcsővü fuvolája,
A mellyel nimfákat rémítgetett.
A föld mátul rideg, zord, néma, árva;
Nem élnek rajt' a játszi istenek.
A szatirok, szilvánok és najádok
- Minden bokorban istenség lakott -
Ott hagytak fát, füvet, forrást, virágot...
Meghalt a nagy Pán! A nagy Pán halott!

A természetből elszállott a lélek.
Eztán a földön isten nem mulat.
Nem lesznek többé gondtalan kedélyek;
Jön a szivet fásító öntudat.
Egyhanguság, elmélkedés unalma...
Óh Thamus, ezt jelenti jóslatod!
Megszünt az istenek pogány uralma.
Meghalt a nagy Pán! A nagy Pán halott!«

»Pán és családja meghalt. Él az Isten:
Nem fűben, fában, kőben, de a szivben.
A kicsapongó istenek halottak,
Kora lejárt a dölyfös boldogoknak,
A szenvedők birják eztán a földet.
Édes gyönyör leszen hullatni könnyet.
Az erdő hallgatag, szelid magánya
A búsulóknak lesz vigasztalása.
Ki szomorú nem volt, az mind pogány,
Ő rendelé ezt így a Golgothán.
Ő, a ki jámbor, irgalmas, szelid
S elvette a világnak bűneit.«

És a zsidó elmebaj rászabadul a világra. Vallásháborúk, keresztes háborúk, eretnekégetések, boszorkányüldözések. A múlt eltörlése, szinte az egész görög, római irodalmat, tudományos művet elpusztították, plusz a többi európai nép hitvilágát, hagyományát, történelmét is. Majd átkerülve Amerikába ott is tűzzel-vassal pusztított. S hogy az uralkodóknak miért volt vonzó?

Mert addig az uralkodók addig felelősséggel tartoztak a népüknek, s katasztrófák esetén úgy értékelték, hogy az uralkodó ereje meggyengült, így kivégezték azokat. Továbbá a kereszténység előírta, hogy minden hatalom Jehovától való, ezért tilos lázadni ellene.

Egyik 393-ban, az alexandriai könyvtár felgyújtása volt, amit majd a mohamedánok fejeznek be – mármint a pusztítást - 641-ben, Krisztus és Allah még nagyobb dicsőségére. A másikat pedig 415-ben Szent Cirill vezetésével hajtotta végre az alexandriai keresztény csőcselék, amikor brutális módon meggyilkolta - kagylódarabkákkal szétvagdosta - Hüpatiát, az akkori idők hírneves újplatónikus filozófusát.

421 vége felé háború tört ki az Újperzsa Birodalommal. Jezigerd uralkodása végén ugyanis egy keresztény püspök felgyújtotta Szúsza városában a zoroasztrista templomot, ami keresztényüldözésekhez vezetett. Sok keresztény menekült a Keletrómai Birodalom területére. Az új király, Varanész követelte a menekültek kiadatását, azonban a császári adminisztráció ezt megtagadta.Kr. u. 226 Pártus birodalom bukása: . A Parthus birodalomban a zsidóknak előkelő helyük volt, volt olyan hivatalnok, aki a király után negyedik volt a rangsorban. A Kürenaika, és A Bar Kohba-lázadás után sok zsidó menekült a birodalomba, és alig 80 év alatt össze is borították azt. Miután a zoroaszter Szasszanidák kerültek hatalomra, ők kizárták a zsidókat egyelőre a hatalomból. Csak hogy később feltérképezték és kimérték a földeket, számba vették az összes datolyapálmát, szőlőtőkét, olaj-, dió- és gyümölcsfát. Megváltoztatta az adórendszert. A régi évenkénti adókivetés eredménye az lett, hogy a termés gyakran tönkrement, mert csak az adóbecslő ott járta után lehetett betakarítani. Helyébe most a rögzített évi adózás lépett, amelyet az előző évek terméshozama alapján vetettek ki. Az adót három részletben kellett megfizetni, készpénzben és nem terményben. Így minden földműves előre ismerte a rárótt terheket, s előre tudott tervezni, az állam pedig nagy hasznot húzott a biztos készpénzbevételből. Fejadót is kivetettek a 20 és 50 év közötti férfiakra, de ezt csak a köznépen hajtották be. És na vajon kik lettek az adószedők? S alig 100 év alatt a perzsa birodalom összeomlott a kímnéletlen adók miatt.

400. Az Jeruzsálemi Talmud gemárájának anyagát a Kr. utáni 4. – 5. században gyűjtötték egybe; arámi nyelven van irva, csak hiányosan, romlott szövegben maradt ránk és egészen háttérbe szorult a babilóniai előtt, melynek gemára-anyagát Kr. u. 500 körül gyűjtötték össze és mai alakját Ási ben-Szimáj, Merémár, Már bár-Ási, Avína amoráknak, illetve az utánuk következő (500-550 körül) szevoráim nevű tudós nemzedéknek köszönheti, akik véglegesen egybeszerkesztették. Másnak, mint hithű zsidónak nem szabad tanulmányozni, mert az istentelenség. Ez a gyűjtemény azóta fal a zsidók és a valóság és a többi ember között. Ez határozza meg a zsidók gondolkodását, és napirendjét. Egy ortodox zsidónak naponta 300 vallási előírást kell betartania. A Talmud lényege, egyetlen felsőbbrendű lény van, Jehova, kinek kiválasztott népe a zsidóság. A zsidó férfit Jehova saját képére teremtette ezért itt a földön neki mindent szabad a nemzsidók ellenére elkövetnie mivel azok nem emberek, megölni, megkárosítani őket egyenesen vallási parancs.

410-ben Rómavárosát kirabolták és végigdúlták a vizigótok. A pusztítást I. Alarich (Kr. u. 410.) és Geiserich (Kr. u. 455.) kezdték meg, akik azonban még mindig csak kincseket vittek el, az épületeket kímélték. Keresztények nyittatták ki a kapukat keresztény rabszolgáikkal. A gótok minden nem keresztényt lemészároltak. Így lett Róma tisztán az új hit városa.

Jemenben Juszuf Zu Navasz zsidó uralkodó 519-ben felgyújtotta a templomokat, és több ezer keresztényt gyilkoltatott meg.

610-ben az antiochiai zsidók legyilkolták a keresztényeket. Graetz zsidó történész a következőket írja:

[A zsidók] "rátámadtak keresztény szomszédaikra és bosszút álltak rajtuk az elszenvedett igazságtalanságokért; megöltek mindenkit, aki a kezükre került, s a holttesteket máglyára vetették, ahogy a keresztények is tették velük egy évszázaddal korábban. Anasztasziosz pátriárkát, akit különösen gyűlöltek, gyalázatosan megkínozták, végigvonszolták az utcákon, mielőtt végeztek vele." Az antiochiai zsidók felvágták Anasztasziosz pátriárka hasát, arra kényszeríttették őt, hogy a saját beleit rágja, s heréit az arcába csapták.

614-ben a perzsák elfoglalták Jeruzsálemet, és a Szent Keresztet Ktésziphónba vitték.

614-ben a helyi, palesztinai zsidók szövetkeztek babilóniai hittársaikkal és segítettek a perzsáknak elfoglalni a Szentföldet. A támadásban 26 000 zsidó vett részt. A perzsa győzelem után a zsidók nekiláttak a palesztinai keresztények tömeges legyilkolásának. Felgyújtották a templomokat és a kolostorokat, megölték a papokat és a szerzeteseket, tűzre vetették a könyveket. A tabgai csodálatos Halak és Kenyerek bazilika, a Mennybemenetel Templom az Olajfák hegyén, a Damaszkuszi kapuval szembeni Szt. István templom és a Hagia Sión a Sion hegyen csak a legfontosabb néhány tétel a lerombolt épületek hosszú listájáról. A támadást valójában csak kevés templom élte túl. S ez a pusztítás még nem is a legsúlyosabb gaztett volt. Amikor Jeruzsálem megadta magát a perzsáknak, sok ezer helyi keresztényt vetettek fogságba, és elhajtották őket a Mamillai víztároló közelébe. History of the Jews (A zsidók története)című művében Henry Hart Milman oxfordi professzor kíméletlen nyíltsággal jellemzi az eseményeket: "Elérkezett végre a győzelem és a bosszú régen várt órája, és a zsidók ki is használták az alkalmat. A szent város megszentségtelenítését keresztény vérrel mosták le. A perzsák állítólag pénzért árulták a szerencsétlen foglyokat. S a zsidók bosszúvágya erősebb volt a kapzsiságuknál is: nem haboztak mélyen az erszényükbe nyúlni, s azután mind egy szálig legyilkolták a drága pénzen megvásárolt rabokat. Abban az időben azt beszélték, hogy 90 000 ember lelte így halálát."

A mészárlás egyik szemtanúja, Szt. Sabasi Sztrategiosz élénkebb képet fest a borzalmakról: "Azután a gonosz zsidók... szerfelett örvendeztek, mivel gyűlölték a keresztényeket, és aljas tervet eszeltek ki. Ahogy régen ezüstpénzen vásárolták meg az Urat a zsidóktól, úgy most ők vásárolták meg a fogságba esett keresztényeket... Hány lelket mészároltak le Mamilla víztározójánál! Hányan haltak éhen és szomjan! Hány papot és szerzetest vágtak le karddal! És hány szüzet, ha ellenálltak a meggyalázásnak, szántak halálra ellenségeik! Hány szülő pusztult el gyermeke holtteste fölött! Hány olyan ember lett Krisztus vértanúja, akit megvásároltak, majd legyilkoltak a zsidók! Ki számolhatná meg annak a rengeteg embernek a hulláját, akiket Jeruzsálemben öldöstek le?" Pár nappal később a perzsa katonaság fölfogta a gyilkolás mértékét, és leállította a zsidókat.

622 Mohamed átköltözik Mekkából Medinába, innen kezdődik az Iszlám időszámítása. A korai iszlámvallás nagy hasonlóságokat mutat a Nesztoriánus kereszténységgel, korai himnuszai keresztények. Az arab hódítások idején, azon kis-ázsiai városok, melyeknek nesztoriánus püspökei voltak kinyitották kapuikat a hódítóknak. Az Iszlám is a Júdaizmusból ered, sikerült vele lecserélni sok keleti vallást, amely nem ismerte a zsidó ősöket, például a perzsák a hős, vitéz Rusztemet lecserélték Jákobra, a csalóra. A perzsa vallás becsülte az életet, a perzsák szerettek jó bor mellett mulatozni, illetve tisztelték aszzonyaikat és lányaikat. Most pedig legnagyobb ünnepük idejét késsel vagdossák a fejüket, úgy vonulnak fel, illetve ha nő rokonuk rá néz egy idegen férfira, akkor átvágják a torkukat. Továbbá az Iszlám arra is jó volt, hogy az „Osszd meg és uralkodj” elve szerint, bármikor háborút lehet kirobbantani a keresztényekkel. A háborúhoz pedig pénz kell, amit kamatra lehet kölcsönözni.

628. I. Dagobert frankuralkodó kiűzte a zsidókat. További kiűzések: 250 Karthágó;415 Alexandria; 554 Clement; 642; Spanyolok; 855 Itália;876 Sens; 1012 Mayance; 1181 Franciaország; 1290 Anglia; 1306 Francia; 1348 Svájc; 1349 Hielborn; 1349 Magyarország; 1388 Strassburg; 1394; Németország, Franciaország; 1422 Ausztria;1424 Frioburg, Zurich; 1426 Köln; 1432 Savory, 1438 Mainz;1439 Augsburg; 1446 Bajorország; 1453 Breslau;1454 Wurzburg, 1485 Vicenza,1492 Spanyol,1495 Litvánia; 1497 Portugál; 1499 Németország;1514 Strasburg; 1519 Regensburg; 1561 Prága; 1567 Wurzburg; 1569 Pápai állam;1582 Hollandia, 1593 Brandenburg;1597 Cremona, Pavia, Lodi; 1614 Frankfurt; 1615 Worms, 1619 Kiev;1649 Ukrajna; 1656Litvánia; 1670 Bécs,1712 Sandomir; 1727 Oroszország; 1744 Livonia, Cseh; 1761 Bordeux; 1775 Warsó; 1749 Alace,1804 Oroszország; 1820 Bréme, 1843 Poroszország, Oroszország, Ausztria stb. Csakhogy a zsidókkal együtt eltűnt a pénzveréshez szükséges nemesfém is, így idővel mindig visszahívták őket, további kiváltságokat adva nekik.

A 650-es években, a kubányi bolgárok fél évszázados uralmának intermezzója után a kazárok kerültek hatalomra az észak-kaukázusi térségben. A kazároknak, fejlett államiságuk ellenére, kiterjedt írásbeliségük nem volt. A kazárok fejedelme hogy elkerülje a bizánci császártól, és a bagdadi kalifától való függést, felvette a zsidó hitet. Innen terjedtek el Oroszországon, és Lengyelországon keresztül Európába. Vagyis a legtöbb zsidó nem is zsidó származású. Azzaz a zsidók 95 %-a Askenázi, vagyis dél-ukrajnai származású, a maradék 5% pedig szefárd, azaz Spanyolországból származik.

1095. november 27. II. Orbán pápa kihirdeti a keresztes hadjáratot. A zsidó uzsora eredményeként nincs színesfém pénzveréshez. Mivel nincs pénz, az adókat pedig fizetni kell nagy az elszegényedés. Egyetlen megoldás rablóháborút kell vezetni keletre. A keleti államok virágoztak, mivel az iszlám tiltotta az uzsorát.

Európai zsidóüldözések okai:

Ágoston /Augstein/ Péter (zsidó népbiztos az 1919-es bolsevizmusban) azt írta "A zsidók útja" című könyvében:.." A középkori zsidóüldözések nem annyira vallási, hanem javarészt a népjólét okából folytatott gazdasági harcok, a kereskedelmi tisztesség hiánya, csalás és más effélék miatti üldözések voltak. Nem szabad szem előltévesztenünk, hogy sok üldözés, amelyet egyszerűen zsidóüldözésnek neveztek, nem zsidóüldözés volt, hanem uzsoraüldözés. „

A keresztényeket nagyon aggasztotta a keresztények átkozásának jól ismert zsidó szokása. A zsidók naponta kérték az Istent, hogy ölje meg, tegye tönkre, alázza meg, irtsa ki, becstelenítse meg, húzza karóba a keresztényeket, küldjön rájuk éhínséget, hogy hirdesse meg az isteni bosszúállást, hogy az Isten palástját a keresztények vére borítsa. Israel Yuval könyve szép válogatást kínál az olvasónak a vérfagyasztó átkokból.
A keresztesek nem voltak rasszisták. Nem gondolták, hogy a zsidók javíthatatlanul gonoszak. Ők is féltek az átkoktól, legalább úgy, mint a zsidók. (A mai Izraelben az átkozódás börtönnel sújtható bűntett.) A valóságban az akkori zsidók és keresztények számára az átkok nemcsak ostoba sértések voltak, hanem hatékony varázsfegyverek. Ők a zsidóknak kiutasítást vagy a megtérést ajánlottak, az általunk a totalitárius szekták híveire kiszabott, korszerű pszichológiai kezelésnek ezt az ódivatú megfelelőjét. Ebben az időben keresztelték meg erőszakkal a skandinávokat és a szlávokat, és emiatt teljesen ésszerű volt, hogy a keresztény országokban élő zsidókat is megkereszteljék. Azonban a zsidók nem fogadták könnyedén a kísérletet, hogy bevezessék őket az új Izraelbe. Valahányszor a megkeresztelés „veszélye” közvetlenné vált, sokan közülük megölték a gyerekeiket és öngyilkosok lettek. Ez tagadhatatlan: a korszak keresztény és zsidó krónikái hosszasan leírják az eseteket, a zsidók dicsőítve ezt a viselkedést, a keresztények pedig kárhoztatva. Azért ölték meg a gyermekeiket, hogy megmentsék őket Krisztustól? Nos, nem egészen. Ez is rossz lett volna, de a valóság még rosszabb volt. A gyilkosságot rituális mészárlás formájában hajtották végre, amelyet az áldozat vérének a föláldozása követett, mivel az askenázi zsidók hittek abban, hogy a kiontott zsidó vérnek olyan varázsereje van, hogy elő tudja idézni az isteni bosszúállást a keresztények fejére.
Mások az áldozat vérét jóvátételként használták. Mainzban Jichák ben David, a közösség vezetője a zsinagógába vitte a kisgyermekeit, levágta őket, a vérüket a boltozatra öntötte, és azt mondta: „Az ártatlan báránynak ez a vére legyen bűneimért az engesztelés.” Ez két nappal a keresztényekkel való összeütközés után történt, amikor már elmúlt a veszély.
A gyermekeiket lemészároló zsidók képe nagyon nagy hatással volt Európa keresztény népeire. Ezt a viselkedést nem lehetett összeegyeztetni a keresztény vértanúsággal. A keresztény vértanúk hagyták, hogy mások öljék meg őket a hitükért, sosem követtek el öngyilkosságot, és biztosan nem ölték meg sem a saját, sem mások gyerekét ilyen szándékkal. Ez megerősítette a zsidó kegyetlenség és könyörtelenség képét.

1119. Templomos lovagrend megalakul. Jeruzsálem elfoglalása után ők kapják meg a templomhegyet, ezzel kivívják a Sion Pásztorai zsidó keresztény szekta haragját, amely szintén megakarta szerezni a helyet. Sion Pásztorai úgy tartják, hogy Jézus nem halt meg, hanem Mária Magdalénával Galliába ment és tőle származott a Meroving dinasztia. A lényeg hogy jelentős uzsora és bank tevékenységet folytattak, és amikor a Templomosok is kiépítették bankhálózatukat, hatalmas konkurenciát okoztak nekik, ezért le akartak számolni velük. Az alkalom IV. "Szép" Fülöp francia király uralkodásával jött el, aki állandó pénzzavarral küszködött, és ezért pogromot akart rendezni a Sion Pásztorai ellen, hogy elkobozza vagyonukat. De Fülöp kancellárja Guillaume de Nogaret, aki zsidó felesége révén kapcsolata volt a Sion Pásztoraival, rábeszélte hogy a Templomos rendet oszlassa fel. 1314. marc.18.-án Jacguesde Molay-t a nagymestert, Geoffroy de Gonnewille-t, Geoffroy de Charnay-t és Hugue de Pairand-t kivégezték. Halála előtt a nagymester megjósolta hogy a király, a pápa és Nogaret egy éven belül követni fogja. 37 nap